| Honlap-menü |
|
 |
| A fejezet kategóriái |
|
|
| Körkérdésünk |
|
|
| Statisztika |
Online összesen: 1 Vendégek: 1 Felhasználók: 0 |
|
|
 | |  |
|
Róma égése-3.
Következik az a csapás, amelyről nem tudjuk, hogy véletlenül vagy az uralkodó titkos parancsa folytán zúdult-e Rómára (mert mind a két változatot olvashatjuk forrásainkban), de annyi bizonyos, hogy a Várost sújtó tűzvészek közül ez volt a legszörnyűbb, a legsúlyosabb.
A Circus Maximusnak azon a részén tört ki, amely a Palatínus- és a Caelius-hegy között terül el. Az itteni raktárhelyiségekben, amelyek tele voltak gyúlékony anyagokkal, a fellobbant tűz ugyanabban a pillanatban már erőre is kapott és a széltől szítva a cirkusz egész hosszában elterjedt, mivel közben sem körülkerített háztömbök, sem falakkal körülvett templomok, sem egyéb akadályok nem állottak útjában.
A rohamosan terjedő tűzvész először az alacsonyabban fekvő városrészeket pusztította, majd magasabbra is felcsapott, azután ismét lefelé harapózott, de gyorsaságával meghiúsította az oltást, többek közt azért, mivel a város szinte ki volt szolgáltatva szűk és ide-oda kanyargó utcái, valamint szabálytalan elrendezése folytán, amilyen a régi Róma volt. Ráadásul a félelmükben jajveszékelő asszonyok, a tehetetlen öregek vagy gyermekek, de egyáltalán bárki, akár magával, akár másokkal törődött, amíg cipelik a rogyadozókat, vagy várakoznak rájuk, hol késedelmeskedésükkel, hol sietségükkel minden beavatkozást lehetetlenné tettek.
Számtalanszor megesett, hogy amíg hátratekintettek, oldalról vagy elölről csapott fel a tűz; vagy ha a legközelebbi biztonságos helyre kijutottak, az is lángtengerré változott, és a távolinak hitt részeket is ugyanolyan állapotban találták. Végül is nem tudták, mit kerüljenek, hová meneküljenek; összezsúfolódtak az utcákon, elárasztották a térségeket; voltak, akik mindenüknek - még egynapi élelmüknek - az elvesztése miatt is, mások szeretteik miatt, akiket nem tudtak kimenteni, inkább a pusztulást választották, bár lett volna lehetőségük a menekülésre. De nem is igen mertek gátat vetni a tűznek, mivel lépten-nyomon sokan megfenyegették őket és megtiltották a tűzoltást, sőt még olyanok is voltak, akik nyíltan hajigálták a csóvákat es azt kiabálták, hogy van, aki ezt parancsolta nekik, - akár azért, hogy annál szabadabban fosztogathassanak, akár csakugyan parancsra jártak el.
Nero ekkor Antiumban időzött. Nem is tért vissza a városba mindaddig, amíg csak a tűz nem veszélyeztette a Palatium és Maecenas kertjei közt elterülő palotáját. De a tüzet nem lehetett megfékezni, úgyhogy a Palatium és a palota és körülötte minden martalékául esett. Mindenesetre a menekülő és hajléktalanná vált népnek menedékül a Mars-mezőt es Agrippa épületeit, sőt még a maga kertjeit is megnyittatta és sürgősen ideiglenes szállásokat építtetett, ahova a nélkülöző sokaság behúzódhatott; élelmiszereket rendelt fel Ostiából és a közeli városokból, a gabona árát pedig három sestertiusra szállította le. Ezek az intézkedései, bár a nép kegyét lettek volna hivatva megnyerni, mégsem érték el céljukat, mivel szerte elterjedt a mendemonda, hogy a császár a város égése közben fellépett udvari színpadára és Trója égését énekelte, vagyis a mondabeli végpusztuláshoz mérte a mostani csapást.
Végül a hatodik napon az Esquilinus alján sikerült eloltani a tüzet, de csak egész utcasorok ledöntése árán, hogy a szüntelenül dühöngő tűzvész puszta térségre, vagy szinte csak az üres levegőégre találjon. Mégsem szűnt meg a rettegés, mert a tűzvész legalább olyan erővel még egyszer felütötte fejét a város nyíltabb területein is; így az emberveszteség csekélyebb volt, de annál több templom és szórakoztatásra rendelt csarnok pusztult el. Ez a tűzvész még több híresztelésre adott alkalmat, mivel Tigellinusnak az Aemiliana-városrészben levő telkein tört ki, és úgy látszott: Nero arra a dicsőségre pályázott, hogy új várost alapít és a maga nevéről nevezi el. Mert Róma tizennégy kerületre oszlik: ezek közül mindössze négy maradt épen, három teljesen romba dőlt, a többi hétben pedig csak itt-ott maradtak csonka és félig leégett épületromok.
A tönkrement házakat, lakónegyedeket és templomokat mind rendre felsorolni nem volna könnyű feladat; de elpusztult az az ősrégi szentély, amelyet Servius Tullius építtetett Luna tiszteletére; a Nagy Oltár és az a templom, amelyet az arcadiai Euander az előtte megjelent Herculesnek szentelt; Jupiter Stator-nak Romulustól felajánlott temploma, Numa királyi háza, valamint Vesta szentélye a római nép védőistenségeivel együtt; azután az oly sok győzelemmel szerzett kincsek és a görög művészet remekei; végül régi íróknak hiteles művei, amelyekből az idősek sokat megőriztek emlékezetükben, amelyeket azonban mégsem lehetett pótolni, hiába támadt fel romjaiból a Város talán még szebben.
Voltak, akik megjegyezték, hogy a tűzvész kitörésének napja július 19. volt: ugyanezen a napon égették fel a germanok is az elfoglalt Rómát. Egyébként Nero még hasznot is húzott hazája pusztulásából, és olyan palotát építtetett, amelyben nem annyira a gyöngyök és az arany csillogását lehetett csodálni, mert az ilyesmi a megszokott fényűzési tárgyak közé számít, mint inkább a mezőket és tavakat, erdőkkel szegélyezett térségeket, sétahelyeket és kilátókat. Mindezek kitervezője és megvalósítója Severus és Celer volt; ezekben lakozott olyan vakmerő képzelet, hogy mesterségesen még azt is megkíséreljék, amit a természet megtagadott, és a császár anyagi erőit kimerítsék. Megígérték például, hogy az avernusi tóból hajózható csatornát fognak ásatni a Tiberis torkolatáig, a terméketlen tengerparton vagy az útba eső hegyeken keresztül; márpedig semmi egyéb vízmennyiség a csatorna táplálására nem kínálkozott, mint a Pomptinumi mocsarak; különben mindenütt csupa meredek hegy, vagy sívó homok; és még ha sikerült volna is az áttörés, elmondhatatlan munkába került volna, és mindez oktalanul. Nero, mivelhogy mindig lehetetlenségekre áhítozott, megpróbálta átvágatni az avernusi-tó mellett emelkedő hegyet, és a meghiúsult vállalkozás nyomai mind a mai napig láthatók.
Egyébként a városnak azokat a részeit, amelyekre nem terjedt ki palotája, nem úgy építették be, mint a gall katasztrófa után, vagyis találomra, összevissza, hanem kimérték a háztömbök rendjét és széles helyet hagytak az utcák számára, az épületek magasságát korlátozták, udvarokat hagytak és végül csarnokokat emeltek, hogy elölről védjék az épülettömböket. Nero megígérte, hogy ezeket a csarnokokat saját költségén fogja felépíttetni és a megtisztogatott telkeket át fogja adni tulajdonosaiknak. Még jutalmakat is tűzött ki, kinek-kinek társadalmi rangja és családi vagyona szerint, és megjelölte azt az időt, amelyen belül fel kell építtetni palotáikat vagy bérházaikat, hogy a jutalmat elnyerhessék.
A törmelék befogadására az Ostia-környéki mocsarakat jelölte ki és úgy rendelkezett, hogy a Tiberisen gabonát szállító hajók törmelékkel megrakodva forduljanak vissza, az új épületeket pedig bizonyos részeiken faanyag nélkül, gabii-i vagy albai kővel erősítsék meg, mivel ezt a kőfajtát a tűz nem fogja. Ellenőröket rendelt avégből, hogy a víz, amelyet önkényeskedő magánszemélyek a maguk céljaira használtak fel, minél bővebben és minél több helyen álljon bárki rendelkezésére, és akárkinek a keze ügyében legyenek megfelelő eszközök, ha tüzet akar oltani. Megtiltotta a közös falak emelését: minden épületet külön fallal kellett körülvenni. Ezek a hasznossági szempontból hozott intézkedések az újonnan épülő város szépségét is fokozták. Voltak azonban, akik szerint az a bizonyos régi forma jobban kedvezett az egészségnek, mivel a magas épületek között kanyargó szűk sikátorokat nem járta át annyira a nap heve, most pedig a tereket és a széles utcákat nem védte árnyék, és még elviselhetetlenebb hőség perzselte.
Minderről emberi intézkedésekkel gondoskodhattak. Nemsokára engesztelő áldozatokat mutattak be az isteneknek, és megkérdezték a Sibylla-könyveket; ezeknek útmutatása alapján könyörögtek Vulcanushoz és Cereshez, valamint Proserpinához; azután az asszonyok Junót engesztelték, először a Capitoliumon, majd a közeli tengerparton: itt merítették a vizet, amellyel az istennő templomát és képmását behintették; továbbá jelképes lakomát rendeztek az isteneknek, a férjes asszonyok pedig virrasztással egybekötött ünnepeket ültek. De sem az emberi gondoskodás, sem az uralkodó bőkezűsége, vagy az istenek mindenféle engesztelése nem tudta eloszlatni azt a hiedelmet, hogy a tűzvész parancsra tört ki. Tehát Nero, hogy véget vessen a mendemondának, bűnbakokat keresett, és a legválogatottabb kínzásokkal gyötörtette meg azokat az embereket, akiket a tömeg keresztényeknek nevezett, és mindenféle bűneik miatt amúgy is gyűlölt.
Krisztust, akiről elnevezték őket, Tiberius uralkodása alatt, Pontius Pilatus helytartó kivégeztette; die a pillanatnyilag elfojtott vészes babonaság újból fellobbant, mégpedig nemcsak Judaeában, ahonnan ez a métely származik, hanem Rómában is, ahová mindenünnen minden szörnyűség és gyalázatosság összefolyt és hívekre talált. Tehát először összefogdosták azokat, akik vallást tettek hitükről, majd az ő vallomásuk alapján rengeteg emberre bizonyították rá - nem annyira azt, hogy bűnrészesek a gyújtogatásban, mint inkább azt, hogy gyűlölik az egész emberi nemet.
Kivégzésüket még csúfságokkal is tetézték: vadállatok bőrébe varrták őket, hogy kutyák marcangolják szét; vagy meggyújtották, hogy besötétedés után égő fáklyákként világítsanak. Nero a kertjeit bocsátotta rendelkezésre a látványosság céljára s ugyanakkor cirkuszi játékokat is rendeztetett, amelyeken kocsisruhában a nép közé vegyült, vagy maga is kocsira szállt. Ez a magyarázata annak, hogy bár mindez bűnösöket sújtott, akik a legszigorúbb büntetéseket is megérdemelték, mégis megsajnálták őket, mivel nem államérdekből, hanem egy ember kegyetlensége miatt kellett elpusztulniuk.
(Tac. ann. XV. 38--44.)
|
| Kategória: Római tűzvész | Hozzáadta:: Hodildi (2013-01-24)
|
| Megtekintések száma: 591
| Helyezés: 0.0/0 |
| |
 | |  |
|
| Belépés |
|
 |
| Keresés |
|
|
|
