Diane de Poitiers (1499-1566)
Francia kurtizán, aki néhány évvel férje halála után szeretője lett Oreláns-i Henrik hercegnek, a későbbi II. Henrik királynak.
Diane de Poitiers (1499-1566)
Diane de Poitiers, a 30-as éveit taposó, sudár, szőke szépség sokáig csak anyai gondoskodással vette körül az ifjú herceget, ugyanis nevelőnőként tevékenykedett a királyi udvarban. Az idő múlásával a 20 évvel idősebb (!) nevelőnő azonban elcsábította a kamasz dauphint (a francia trónörökös címe).
Medici Katalin (1519-1589), II. Henrik (1519-1559), Diane de Poitiers (1499-1566)
Bár Henrik Medici Katalint (1519-1589) – később „démoni királynőként“ híresült el – vette feleségül, Diane de Poitiers egész életében a király mellett maradt, s birtokolta annak szívét egészen a haláláig. Diane II. Henrik trónra lépése után rendkívüli hatalmat szerzett magának, s Katalin királyné kénytelen volt elviselni a kurtizánból szeretővé érett kegyencnő felemelkedését. 1548-ban a szerelmes király Valentinois hercegnőjévé léptette elő Diane-t, majd az uralkodó az ő részére építtette a Loire menti Chenonceau kastélyt.
A Loire-völgyi Chenonceau kastély
A befolyásos és elismert famíliából származó, intelligens és művelt asszony komoly tiszteletet és tekintélyt szerzett magának a királyi udvarban. Ő volt „az agy a trón mögött“. Henrik számára ő jelentetette az örök szerelmet, s haláláig hű maradt hozzá. A király 1559-ben bekövetkezett halála után (egy lovagi tornán kettétört lándzsa szilánkja fúródott a szemébe) Diane de Poitiers befolyása egy szempillantás alatt semmivé foszlott. Régensként Medici Katalin száműzte őt, s ezt követően visszavonultan, feledésbe merülve élt családi birtokukon Anet-ben, ahol 1566-ban lovasbaleset áldozata lett.
Marie de Cléves (1553-1574)
III. Henrik francia király egyik ágyasa, akit 18-19 évesen feleségül adtak unokatestvéréhez, a protestáns Condé herceghez. Azonban a hites férj később elhagyta a királyi udvart, Marie pedig bölcsen az udvarban maradt. Condé herceg, a hitves távozása után a szépséges Marie-n megakadt III. Henrik (II. Henrik fia) tekintete is, s viszonyt kezdett a hölggyel.
Marie de Cléves (1553-1574)
Annak ellenére, hogy Henrik előbb a 40 éves I. Erzsébet angol királynő, majd az ötvenes éveit taposó lengyel Jagelló Anna „vőlegénye“ volt, Franciaország egyik legelőkelőbb fiatalasszonyáért dobogott a szíve.
III. Henrik király rendkívüli vonzalma Marie iránt arra a tettre inspirálta, hogy Marie-t elválassza férjétől, s ő pedig feleségül vegye. Tervüket Marie halála törte derékba, aki a szülés utáni komplikációk következtében hunyt el. A gyermek apja egyes források szerint Marie hites férje, Condé herceg volt, más vélemények szerint III. Henrik francia uralkodó volt a kisgyermek édesapja.
III.Henrik (1551-1589)
Marie de Cléves halálának hírét senki sem merte közölni Henrikkel. Végül a halálhírt tartalmazó levelet a király asztalán heverő iratok közé keverték. Amikor Henrik Marie halálának másnapján rábukkant a levélre és elolvasta, elájult. Az extravagáns és különc király állítólag egyedi módon gyászolta kedvesét: apró, ezüst halálfejeket varratott a ruhájára, sőt még a cipőjén is ezek csillingeltek.
Henrik szeretője halála után a lotaringiai udvarban megismert Louise de Vaudémont-t vette feleségül. A csinos és vallásos hercegnő kérőjéhez képest vagyontalannak számított, de a király elmondta nekem – írja Cheverny kancellár az emlékirataiban –, hogy “saját nemzetéből akart feleséget választani, olyat, aki szép és kedves…”
A Henrik névre keresztelt francia királyok nemzetségének legnagyobb nőcsábásza IV. Henrik volt, aki még navarrai királyként vette feleségül IX. Károly franci király húgát, Valois Margitot.
Valois Margit (1553-1615)
Henrik és Margit fényűző lakodalmát borzalmas vérfürdő és tömeggyilkosság követte. A Szent Bertalan-éjszakája (1572) néven elhíresült mészárlás következtében – mely az 1562-ben elkezdődött francia vallásháborúk legszörnyűbb eseménye volt – kb. 5-10 000 hugenotta (protestáns) vesztette életét.
Valois Margit (1553-1615)
A „vérmenyegző“ után Navarrai Henrik anyósa (Medici Katalin) foglyaként élt négy évig feleségével együtt a Louvre palotában. Amilyen rettenetesre és irtózatosra sikeredett az esküvő, olyanná vált a házasságuk is. Henrik és Margit mindvégig gyűlöletben és megvetésben éltek.
A királyné rendkívül művelt, intelligens és sziporkázó, mindemellett pedig kiegyensúlyozatlan, hebrencs teremtés volt, és ezenfelül nimfomán (!). Nimfomániája azzal is magyarázható, hogy Margit meddő volt, s lehetséges, hogy e nyomasztó dolog ellen keresett vajmi vigasztalást. Az azonban bizonyos, hogy ágyba bújt minden herceggel és inasfiúval, aki csak az útjába került. Kalandjai és flörtjei még a 16. századi francia udvar nem éppen gátlásos és szemérmeskedő légkörében is gyakran okoztak botrányt.
IV. Henrik (1553-1610)
1576-ban Henriknek sikerült megszöknie az udvarból, s faképnél hagyta erkölcsileg romlott feleségét. Valois Margit mellett azonban Henriknek is megvolt a híre az udvarban, ugyanis IV. Henrik férfiassága a francia történelmi köztudat megingathatatlan eleme. Henriket saját katonái Vert-Galant –nak, azaz „Jó kakas“-nak nevezték.
Henrik 30. életévében talált először méltó társra, Diane de Gramont grófnő személyében, akit a király Corisande-nak nevezett el. Henrik a polgárháborúk viharos éveiben kevés idő tudott szorítani kedvesére, de levelek százaival árasztotta el Corisande-ot. A hölgyemény végül az évek során szeretőből mindinkább megértő barát lett.
1590-ben Henrik fülig szerelmes lett egy alig 17 éves arisztokrata származású lányba, Gabrielle d´ Estrées-be. A fiatal Gabrielle-nek eleinte esze ágában sem volt viszonozni a 38 esztendős Henrik érzelmeit, viszont a lány családja azonnal felismerte a nagy lehetőséget. Végül Gabrielle a király szeretője lett, de a látszat fenntartása érdekében Henrik parancsára Gabrielle házasságot kötött egy nemessel. A szerelmes király érzelmei évek múltán sem csappantak meg, sőt, feleségül szerette volna venni Gabrielle-t. A király egykönnyen elválasztotta fiatal szerelmét férjétől, viszont Margittal nehezebb dolga volt. Az esküvőre Gabrielle halála borított fátylat, aki 1599 tavaszán belehalt a szülésbe.
Gabrielle d´ Estrées (1573-1599)
Annak ellenére, hogy Henrik fájadalma őszinte volt Gabrielle után, könnyen rálelt vigasztalása célpontjára, aki nem volt más, mint az alig 17 esztendős Henriette d´ Entragues. Meg kell jegyezni, Henrik egyszerre több vasat tartott a tűzbe, ugyanis mindeközben tárgyalások folytak Medici Máriával kötendő házasságáról, akit 1600-ban feleségül is vett. Henrik gyakorlatilag bigámiában élt éveken át feleségével és szeretőjével.
Henriette de Balzac d´Entragues (1579-1633)
1609-ben Henrik jó szokásához híven újra „halálosan“ szerelmes lett Charlotte de Montmorency-be, aki szintén egy 17 esztendős ifjú hölgy volt. Ekkor már az 57. életévét taposó király egy udvari balett alkalmával figyelt fel a nemesi, előkelő családból származó sudár teremtésre. Henrik a látszat fenntartásának kedvéért – ahogy Gabrielle d´ Estrées-nél – először egy megfelelő férjet keresett Charlotte számára. Erre a szerepre rokonát Condé herceget válaszotta ki, aki Franciaország egyik legelőkelőbb főura volt, mindemelett esetlen férfi volt, akiről köztudott volt, hogy homoszexuális. Az ügyefogyott hercegben azonban felébredt az öntudat, és nem volt hajlandó a Henrik által rávarrt szerepet eljátszani. Condé herceg ifjú hitvesét egy vidéki kastéyba vitte, s a király sokszor nevetséges kalandokra is vállalkozott, hogy láthassa az imádott Charlotte-ot. A hercegnek nem volt ínyére a flört felesége és a király közt, ezért Charlotte-ot „elrabolta“ és Brüsszelbe költöztek. Henrik többé nem láthatta szerelmét, s néhány hónnapal az incidens után IV.Henriket egy fanataikus katolikus ledöfte.
Charlotte de Montomorency (1594-1650)
Még a hűséges krónikások sem rejtették véka alá, hogy a királyok házassága stratégiai és gazdasági érdekeket szolgált, és ezeket a frigyeket egyáltalán nem jellemezte a szerelem és a szenvedély. Éppen ezért a szeretők tartása királyi előjoggá vált, amelyet nemcsak a királyné, hanem az egész udvar és a nép is természetes jelenségként kezelt. Ismerkedjünk meg azokkal a különleges hölgyekkel, akik teljesen megbabonázták XIII. és XIV. Lajos francia királyokat!
XIII. Lajos (1601-1643)
Apja (IV. Henrik) és fia (XIV. Lajos) egyaránt nagy szoknyapecérek hírében álltak. Velük ellentétben XIII. Lajost teljesen más fából faragták, szerelmei mindig plátóiak maradtak. A testiségtől való viszolygásához hozzájárulhatott az is, hogy alig 14 évesen valósággal rákényszerítették a nemi életre.
XIII. Lajos (1601-1643)
Ausztriai Anna (1601-1666)
1615-ben vette feleségül a spanyol király, III. Fülöp lányát, Ausztriai Annát (1601-1666).
Míg Lajos az esküvő idején szemérmes, tartózkodó, esetlen kamasz volt, addig Anna már virágzó női szépségként hódított. A nászéjszakán maga Medici Mária vezette fiát a menyasszony hálószobájába, ahol összezárta a fiatalokat. Másnap ünnepélyesen közölte az udvarral, hogy a házasságot elhálták, így az érvényességet nyert és felbonthatatlan. A valóság azonban egészen más volt…Az udvari orvos naplójából fény derült arra, hogy a nászéjszaka „sikertelen“ minősítést kapott, és az amúgy is gátlásos és suta Lajost évekre távolt tartotta a „test bűneitől“.
1619 telén Lajos féltestvére, IV. Henrik törvénytelen lánya, Catherine Henriette de Bourbon (Madmoiselle de Vendôme) férjhez ment, és ez alkalmat adott a király „felvilágosítására“. Lajos egy rendkívüli kéréssel állt elő: jelen akart lenni Vendôme kisasszony és férje nászéjszakáján. A király a nászágyon ülve nézte, amint féltestvére és hites ura elhálják a házasságot. A jelenet végén Lajos tapsban tört ki, a hercegné pedig felszólította, hogy kövesse példáját a királynéval. Az, amit a király tett, nemcsak a mai embert döbbenti meg, de a kor erkölcseinek sem felelt meg. A látvány azonban kedvezően hatott a királyra, s elkezdődött a király életének rövid, boldog korszaka: az elkövetkező négy évben a lehangolt, mélabús király kivirult, s boldog férjként élt Annával. A hirtelen támadt lángoló szerelemből azonban nem született meg a várva várt trónörökös. Anna kétszer is elvetélt, másodszor pedig egy halott gyermeket hozott a világra, ami a királyt rettenetes haragra gerjesztette. Anna és Lajos összevesztek, a következő 15 évben pedig külön éltek.
Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!
Nyílt titok volt a francia királyi udvarban, hogy XIII. Lajos elhanyagolja feleségét, a szemrevaló udvarhölgyek azonban hiába remélték, hogy a királynak megakad rajtuk a tekintete. Két szerelme volt, azok is plátóiak: Marie de Hautefort (1616-1691) és Louise-Angélique de la Fayette (1618-1665). A király mindkét udvarhölggyel hosszú beszélgetéseket folytatott a vallásról és a vadászatról, ám ennél tovább sohasem ment.
Marie de Hautefort (1616-1691)
Richelieu bíboros nem szívlelte Marie-t, ezért azt szorgalmazta, hogy Louise la Fayette legyen az uralkodó szeretője. Louise azonban átlátott a bíboros kétszínűségén, s nem hagyta magát felhasználni Richelieu udvari intrikáihoz.
Louise la Fayette mindvégig elutasította azokat a nézeteket és feltevéseket, miszerint a király szeretője lett volna, ezért Ausztriai Anna jelenlétében kérte meg XIII. Lajost, hadd vonulhasson kolostorba. Lajos gyakran kereste fel Louise-t a kolostorban, s hosszas beszélgetéseket folytattak. Egy ilyen látogatás adott alkalmat arra, hogy megfoganjon a dauphin (a francia trónörökös címe), XIV. Lajos.
Louise-Angélique de la Fayette (1618-1665)
Az 1637. év végén a király jó szokásához híven meglátogatta apáca barátnőjét, majd a zárdából jövet vadászatra indul volna, ha egy elemi erejű felhőszakadás nem húzza keresztbe tervét. A király kénytelen-kelletlen megszállt a Louvre-ban, ahol Ausztriai Anna is jelen volt: ennek a „találkozásnak“ az eredménye lett kilenc hónap múlva a trónörökös, XIV. Lajos.
XIV. Lajos (1638-1715) huszonhárom év elteltével született XIII. Lajos és Ausztriai Anna házasságából, akit Diedonné-nak, vagyis Isten ajándékának neveztek el. Szintén a szoknyapecér francia uralkodók sorát erősítette. A fia számára írt emlékirataiban kifejtette a házasságon kívüli kapcsolatokról véleményét. „Megbocsátható az effajta emberi gyöngeség, de az uralkodónak vigyáznia kell egyrészt arra, hogy szerelme sohase vonja el őt az államügyektől, másrészt arra, hogy a nőnek, aki meghódította a szívét, semmilyen beleszólást ne engedjen a politikába.“
XIV. Lajos első szerelme Marie Mancini (1639-1715), Mazarin unokahúga volt. A húszéves Lajos addigra már több udvarhölgy és komorna révén megismerte a testi szerelmet, s viszonyt folytatott Mazarin másik unokahúgával, a bájos, de bugyuta Olympe Mancinivel (1638-1708) is, ám csakhamar ráunt. Egészen más volt azonban Olympe húga, Marie, aki kicsi volt, kövérkés, csúnyácska, mindemellett azonban rendkívül okosnak bizonyult: latinul és görögül beszélt, és csodálatosan zenélt. A két fiatal – Lajos és Marie – másfél évig tartó románca során irodalomról, költészetről és filozófiáról társalogtak, együtt is zenéltek, de kapcsolatuk mindvégig plátói maradt.
Marie Mancini (1639-1715)
A 22 éves király az államérdekeket szem előtt tartva feleségül vette a vele egyidős spanyol infánsnőt (királyi hercegnő Spanyolországban és Portugáliában) Mária Teréziát. Házasságukról az 1659-es pireneusi békeszerződés döntött, mely lezárta a 24 éves francia-spanyol háborút.
Mária Terézia (1638-1683)
Az alacsony, tömzsi termetű királyné nem volt sem szép, sem okos, csak jóságos és unalmas. Se szellemileg, se szexuálisa nem tudta magához kötni férjét. Mária Teréziához a frivol, romlott francia udvar sem állt közel, mivel szöges ellentétben állt a spanyol udvar szigorú etikettjével. A királyné szerelmesen csüngött férjén, aki mindvégig megcsalta, s szeretőivel múlatta idejét.
Alig egy évvel Mária Teréziával kötött házassága után bukkant fel a francia udvarban az első tartós szerető, Louise-Franҫoise de la Baume Le Blanc, La Valliére hercegnő (1644-1710). Az akkor mindössze 17 esztendős lány a Franciaországban száműzetésben élő angol Henrietta Mária királynő udvarhölgye volt. Louise elfogadta a király udvarlását, s ő lépett elő az első címezetes maitresse-é, vagyis olyan királyi szeretővé, akit bemutattak az udvarban, és a nyilvánosság előtt együtt élt az uralkodóval.
La Valliére hercegnő (1644-1710)
La Valliére hercegnő a király önzetlen szeretője volt, aki erkölcstelennek vélt életmódja elől kétszer is kolostorba menekült, ahonnan a király visszahozta. Végül 1674-ben a királyné lábai elé vetett magát, bocsánatát kérte, és élete hátralevő részében a karmeliták kolostorában élt visszavonulva.
XIV. Lajos szeretőinek sorában a következő helyet Franҫoise-Athénais de Rochechouart de Mortemart, Madame Montespan (1640-1707) foglalta el. Montespan márkiné 26 évesen – férjezetten, két gyerekkel – lett Lajos kedvese. Kapcsolatuk egy tudatos elcsábítás következménye lett, s Montespan márkiné szinte a király második felesége lett: mintegy 15 évig éltek együtt, s ezalatt 8 gyermekük született. Madame Montespan csípős nyelvű, lobbanékony asszony volt, aki nyilvánosan gúnyolta a királynét háttérbe szorított helyzete miatt. Nem bizonyult önzetlen szeretőnek, ellentétben Valliére hercegnővel. A király ékszerekkel halmozta el Montespan márkinőt, aki mindemellett két kézzel szórta a pénzt.
Amikor észrevette, hogy a király már nem lelkesedik annyira az együttléteikért, kétségbe esett, és megpróbálta visszaszerezni a király szerelmét. Azt pletykálták róla, hogy még a fekete mágiától sem riadt vissza céljának elérése érdekében. Belekeveredett egy mérgezéssel kapcsolatos botrányba a királyi udvarban: ráfogták, hogy a királyt mindenféle kétes eredetű porokkal próbálta visszaszerezni, s újra szerelemre lobbantani. A kegyencnőt a vádak alól felmentették, de ettől függetlenül elveszítette a király kegyét, s az uralkodó lecserélte szeretői gyerekének nevelőnőjére.
Madame de Montespan (1640-1707)
Franҫoise d´ Aubigné, avagy Madame de Maintenon (1635-1719) – az özvegy nevelőnő előbb királyi szerető, majd királyné lett. 1683 nyarán meghalt Mária Terézia királyné, s pár hónappal halála után XIV. Lajos a legnagyobb titokban rangon aluli házasságot kötött Madame de Maintenon-nal. Alacsony származása miatt azonban sohasem szerepelhetett Franciaország királynéjaként. Madame de Maintenon-nal viszont a szigorúság és az ájtatosság időszaka köszöntött be a francia udvarba. Az öregedő királyt erkölcsösebb, szigorúbb viselkedés felé fordította.
Madame de Maintenon (1635-1719)
Madame de Maintenon nyilvánosan senki volt, a titkos magánéletben viszont ő volt a királyné, a munkatárs és a mostohaanya. A királyi család sosem kedvelte őt, benne látták XIV. Lajos „rossz szellemét“. Mindezek ellenére XIV. Lajos élete végéig nyugalomban élte Madame de Maintenon oldalán.
Takács Henrietta
ázasságokban csak rendkívül ritkán fordult elő szerelmi házasság, így nem csoda, hogy a királynővel jól-rosszul fenntartott házasélet mellett szívesen tartottak kedvükre való szeretőt is.
