A sikeres rablásoknak nincs kialakult receptjük. A világ talán leghíresebb festményét fényes nappal csente el egy pimasz olasz a múzeumból, a nácik viszont nem bíztak semmit a véletlenre: hatalmas apparátust mozgósítva, szisztematikusan láttak neki a fosztogatásnak. Az angliai vonatrablók dolgoztak talán a leghagyományosabb módszerek szerint - de a büntetést, az előbbiekhez hasonlóan, ők sem úszták meg.

A nemzeti hős esete a Mona Lisával

Az olasz Vincenzo Peruggia 1911 augusztusában egyszerűen besétált a párizsi Louvre-ba, leemelte a falról a Mona Lisát, majd hóna alatt a méregdrága képpel kisétált a múzeumból.

Állítólag hazafiúi érzések vezérelték tettét, hiszen nem hagyhatta, hogy Leonardo remekműve idegenek kezében legyen - mások szerint viszont Peruggia egyszerű pénzsóvárságból követte el minden idők legszemtelenebb műkincsrablását. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy száz esztendeje a Mona Lisa még nem tartozott a világ legnépszerűbb festményei közé, és csak akkor vált azzá, amikor a sajtó felkapta a lopási ügyet.

A tolvaj nemzeti hős lett, a Leonardo-kép hűlt helyét pedig abban az esztendőben többen nézték meg, mint korábban magát a műalkotást. Peruggia előbb párizsi lakásában, a bőröndje aljában rejtegette a Mona Lisát, 1913-ban pedig megpróbálta átcsempészni Olaszországba. Egy műkincskereskedőnek és az Uffizi Képtár igazgatójának szerette volna átadni, ám amikor sort kerítettek a találkozóra, a rendőrség letartóztatta. Peruggia megúszta a dolgot egy rövid börtönbüntetéssel, majd kiszabadulva festékboltot nyitott.

Aranyat, drágakövet, műkincset tonnaszámra

A náci Németország különleges ügynökei 1933 és 1945 között módszeres fosztogatásba kezdtek a leigázott európai országok képtáraiban és múzeumaiban. A képzett, ám tudásukat rossz célra használó szakemberek festményeket, kerámiákat, értékes könyveket, egyházi kincseket, ezüst- és aranyneműket kerestek elsősorban, megteremtve egy leendő germán gyűjtemény alapjait.

Hitler maga is amatőr festő volt, innen eredt különös vonzódása a művészetekhez. A modern kort degeneráltnak tartotta, ezért emberei csupán a régi mesterek munkáit harácsolták össze a Harmadik Birodalom számára - tonnaszámra.

Csak Lengyelországnak 20 milliárd dolláros kárt okoztak azzal, hogy kulturális örökségüknek közel felét Németországba hurcolták. A Führer mellett Göring is szenvedélyes gyűjtőnek számított, és hiába telt már el több mint fél évszázad a második világháború óta, az ellopott műkincsek egy része még ma sem került vissza eredeti tulajdonosaihoz.

Profi szervezés: a nagy angliai vonatrablás

A világtörténelem egyik legjobban megszervezett pénzlopási akciója a nagy angliai vonatrablás néven vonult be a bűnügyi krónikákba. 1963 augusztusában Ronald Biggs és 14 társa 2,6 millió fontot tulajdonított el a Glasgow-ból Londonba tartó postavonatról - az egy, öt és tíz fontos bankjegyek mai értéken számolva csaknem 15 milliárd forintot tettek ki.

Az elmés elkövetők egy piros jelzéssel megállították a szerelvényt, és elvágták a telefonkábelt is, nehogy a masiniszták segítséget tudjanak kérni. Az egyik vonatvezetőt legurították a töltésen, a másikat pedig egy vasrúddal fejbe kólintották, a fegyvereiket viszont nem vették elő, vérontás nem történt. A mozdonyt nem tudták kezelni, így a közelben várakozó Land Roverükbe pakolták át a pénzt.

Mindenre gondoltak, ezért két egyforma kocsit használtak, ugyanazzal a rendszámmal, hogy az üldözőiket félrevezessék. A rendőrség azonban így is a nyomukra akadt, és 13 rablót sikerült börtönbe záratniuk.

Biggs 15 hónap után megszökött, és csak 2001-ben bukkant fel újra Angliában: 71 évesen önként adta fel magát a rendőrségen. Azonban hamarosan szabadlábra helyezik egészségi állapota miatt.