"Úgy tíz nappal ezelőtt, nagyon későn feküdtem le. Fent voltam, mert fontos küldeményeket vártam a harctérről. Nem lehettem régóta az ágyban, amikor álomban zuhantam a kimerültségtől. Hirtelen tompa zokogást hallottam, mint amikor egy csomó ember sirat valakit. Gondoltam, elhagyom ágyam, és lebotorkálok a földszintre. A csöndet ismét megtörte ez a szívszaggató zokogás, de a gyászolók sehol nem voltak. Szobáról-szobára mentem, sehol egy teremtett lélek, de a gyász szívszorítóan szomorú hangjai végig elkísértek. Minden szobában világosság volt, minden tárgyat jól ismertem: de hol vannak ezek az emberek, akik úgy gyászolnak, mintha a szivük szakadt volna meg? Törtem a fejem, de közben meg voltam rémülve. Mit jelenthet ez az egész? Eltökélten, hogy megkeresem ennek a misztikus és megrázó jelenségnek az okát, folytattam utamat, mígnem elértem a Keleti Szobához, ahova be is nyitottam. Megrendítő látvány fogadott. Előttem egy ravatal állt, melyen egy holtest feküdt, halotti lepelben. Körben katonák álltak, akik úgy tűntek, díszőrséget állnak. És egy nagy csődület is volt ott, sokan gyászos arccal nézték a holttestet, akinek arca le volt fedve, mások csendben sírtak. "Ki halt meg a Fehér Házban", kérdeztem az egyik katonát. "Az Elnök", volt a válasz, "egy merénylő ölte meg". Akkor a tömeg hangosan felzokogott, mire felriadtam álmomból. Aznap éjjel nem aludtam többet, és bár ez csak egy álom volt, különös módon felzaklatott, mint még eddig soha semmi."
Bonaparte Napóleon halála óta eltelt 184 év alatt újra és újra fellángolt a vita a császár halálának valódi oka körül. A halál oka messze nem egyszerűen ténykérdés, hanem nagy indulatokat kavaró Ügy. Ahogy nem lehet higgadtan Kossuth Lajos sikkasztási ügyeiről sem vitatkozni, úgy sérti sok francia nemzeti érzését a gondolat, hogy a Császárt talán éppen leghűségesebbnek hitt embere, Charles Tristan de Montholon márki mérgezte volna éveken át.
Az Atlanti-óceán déli részén található kopár Szent Ilona-sziget lett Napóleon száműzetésének végső állomása. Itt halt meg 51 évesen 1821. augusztusában. A halotti bizonyítványon gyomorrák szerepel a halál okaként, holott Napóleon nem mutatta a betegség tüneteit. A modern tudomány szerint a császárt megmérgezték. De ki lehetett a tettes, ha valóban ez történt, milyen mérget használt, és hogy jutott Napóleon szervezetébe?
"Úgy tíz nappal ezelőtt, nagyon későn feküdtem le. Fent voltam, mert fontos küldeményeket vártam a harctérről. Nem lehettem régóta az ágyban, amikor álomban zuhantam a kimerültségtől. Hirtelen tompa zokogást hallottam, mint amikor egy csomó ember sirat valakit. Gondoltam, elhagyom ágyam, és lebotorkálok a földszintre. A csöndet ismét megtörte ez a szívszaggató zokogás, de a gyászolók sehol nem voltak. Szobáról-szobára mentem, sehol egy teremtett lélek, de a gyász szívszorítóan szomorú hangjai végig elkísértek. Minden szobában világosság volt, minden tárgyat jól ismertem: de hol vannak ezek az emberek, akik úgy gyászolnak, mintha a szivük szakadt volna meg? Törtem a fejem, de közben meg voltam rémülve. Mit jelenthet ez az egész? Eltökélten, hogy megkeresem ennek a misztikus és megrázó jelenségnek az okát, folytattam utamat, mígnem elértem a Keleti Szobához, ahova be is nyitottam. Megrendítő látvány fogadott. Előttem egy ravatal állt, melyen egy holtest feküdt, halotti lepelben. Körben katonák álltak, akik úgy tűntek, díszőrséget állnak. És egy nagy csődület is volt ott, sokan gyászos arccal nézték a holttestet, akinek arca le volt fedve, mások csendben sírtak. "Ki halt meg a Fehér Házban", kérdeztem az egyik katonát. "Az Elnök", volt a válasz, "egy merénylő ölte meg". Akkor a tömeg hangosan felzokogott, mire felriadtam álmomból. Aznap éjjel nem aludtam többet, és bár ez csak egy álom volt, különös módon felzaklatott, mint még eddig soha semmi." 
Bonaparte Napóleon halála óta eltelt 184 év alatt újra és újra fellángolt a vita a császár halálának valódi oka körül. A halál oka messze nem egyszerűen ténykérdés, hanem nagy indulatokat kavaró Ügy. Ahogy nem lehet higgadtan Kossuth Lajos sikkasztási ügyeiről sem vitatkozni, úgy sérti sok francia nemzeti érzését a gondolat, hogy a Császárt talán éppen leghűségesebbnek hitt embere, Charles Tristan de Montholon márki mérgezte volna éveken át. 
